Évek telnek el úgy, hogy mozdonyként robogsz a mások által lerakott síneken, fújtatsz és erőlködsz, soha meg nem pihenve.
Néha azt érzed, a gépház túlforrósodott, sok a gőz, felrobban a kazán, megőrjít a kötött pálya. Ha mégis mész tovább, nem hagyatkozol a benned lévő női erőkre, nem sikerül természetes önmagadhoz kapcsolódni, ezt a mintát fogod továbbadni saját lányodnak is. A hiány, amit nem sikerült betöltened, a titeket követő generációkat is rossz vágányra viszi: megkeményíti és rugalmatlanná teszi.
De ha lefékezed a mozdonyodat, eloszló füstje mögött észre fogod venni a Holdat.
Hívogató fényköre azt ígéri: ha közelebb jössz, megnyugvásra, anyaságodhoz illő fogadtatásra, új erőtérre találsz. A Hold újra és újra megtelik, fényköre old és köt: segít figyelmes és gondos anyjává válni saját magunknak. A Holdfénykör női térbe megérkezve közel kerülsz végre önmagadhoz.
Megnyugvás, ritmus, erőtér önmagadhoz
